A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat több alkalommal támogatta kezdeményezé-sünket. Idén Steindl Balázs, a megyei közgyűlés alelnöke érkezett egy különdíjjal, amit szemé-lyesen adott át Révész Erzsébet 64 éves szentkozmadombjai versenyzőnknek.
2009. október 10-ére, a XXXVIII. Megyei Könyvhét alkalmából az esztergomi városi könyvtár különleges rendezvényt hirdetett meg. Különleges, amennyiben egy bizonyos kor-osztályt érintett, mégpedig (az egyik résztvevő nevezte így) az „elfelejtett korosztályt”: 50 és 70 év közötti amatőrök számára írtunk ki versmondó versenyt. „…virág volt a vers…” ezt a címet adtuk az alkalomnak József Attila nyomán. Minden kapcsolatunkat, ismeretségünket megmozgattuk, hogy a felhívás minél több helyre eljusson, nem csak megyénkben, a régióban, hanem szerte az országban, még a határokon is túl. Hiszen a megjelölt korhatáron túl semmi más feltétele nem volt a jelentkezésnek, mint három magyar verscím, amelyet le kellett adni. A zsűri a helyszínen választotta ki, melyiket akarja hallani ezek közül.
És így ment ez az elkövetkező hat esztendőben; a „…a virág volt a vers…” idén hét esztendős, ami egy rendezvény életében szép kornak számít. Ebben az évben is a Megyei Könyvhét alkalmából rendeztük meg, szintén október 10-én. Tradíciót teremtettünk hét évvel ezelőtt, és örülök, hogy a megcélzott korosztály, a könyvek, a versek szeretete folyamatosan képes életben tartani és hagyománnyá nemesíteni ezt az alkalmat.
Idén már nem állapítottunk meg felső korhatárt. Harmincnégyen jelentkeztek, s volt köztük egy 91. életévében lévő hölgy is. Nem egyszer gondoltam úgy az évek szervezései so-rán, hogy ez a korosztály, a „nagy generáció” valóban mellőzöttnek érzi magát, tán ezért is jelentkeztek minden évben szép számmal a hívó szóra. Megmutatni, hogy még vannak, itt vannak, értékeket őriznek, melyekre büszkék, tovább is tudják adni azokat. Elgondolkodtatott az is, hogy, bár a kiírás 50 felettieknek szól, a „mezőny” tulajdonképpen hatvan év felett kez-dődött. Egyetlen ötven éves jelentkező volt – a többi mind jó évtizeddel korosabb. Ez a kor szerinti megoszlás a korábbi évekre is jellemző. A verset szerető, a versélményt szívesen meg-osztó olvasók száma sajnos csökken, és kevés az utánpótlás. A legaktívabbak a hatvan és het-ven év közöttiek. Nem kell ahhoz olvasásszociológusnak lenni, hogy lássuk a tendenciát. Megpróbáltam elképzelni egy ilyen versmondó versenyt mondjuk harminc év múlva, amikor a mostani húsz évesek lesznek ötven esztendősek. Nem sikerült...
Idén is az ország számos pontjáról (Pécs, Kistelek, Bugac, Tata, Budapest, Szentkoz-madombja, stb.), valamint a Felvidékről (Érsekkéty, Köbölkút, Párkány) érkeztek a jelentke-zők – ez utóbbiaknak külön örültünk. Évekbe telt, amíg a felvidéki magyarokat a rendezvény-hez „szelídítettük”. Valami különös szeméremből sokáig nem akartak egy hazai versmondó versenyen kiállni. Az utóbbi két év egyik díjazottja viszont Érsekkétyről érkezett!
Ebben az évben Dinnyés József zeneszerző, előadóművész még szebbé és méltóbbá tette az alkalmat. A „daltulajdonos” művész néhány hete keresett meg azzal, hogy találkozott felhí-vásunkkal, és nagyon szívesen színesítené a versenyt néhány énekelt verssel – így tehát valamennyiünk örömére az ő fellépése nyitotta 7. nemzetközi versmondó versenyünket.
A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat több alkalommal támogatta kezdemé-nyezésünket. Idén Steindl Balázs, a megyei közgyűlés alelnöke érkezett egy különdíjjal, amit alelnök úr személyesen adott át Révész Erzsébet 64 éves szentkozmadombjai versenyzőnknek.
A rendezvényt Meszes Balázs, az esztergomi Idegenforgalmi és Kulturális Bizottság el-nöke nyitotta meg megható, szép szavakkal, elismeréssel adózva az intézmény immár tradíció-vá vált kezdeményezésének.
A zsűri elnöke a hagyománynak megfelelően Bács Ferenc Kossuth-díjas színművész volt, aki az első pillanattól, ahogy felkértem, szívügyének tartotta ezt a rendezvényt. 2009-ben, a versmondó első alkalmán záró szavaiban megjegyezte: nem tud arról, hogy bárhol lenne ilyen kezdeményezés, nem hogy Magyarországon, de Európában sem. Természetesen idén is ő adta át a díjazottak jutalmát: az első díjat Ézsiás László 68 éves versenyzőnk kapta, a máso-dikat Torma Mária 67 éves résztvevőnk érdemelte ki, a harmadikat pedig Mach András 72 éves versmondónk. Mindhárman budapesti lakosok. A zsűri különdíját pedig Kiss László 61 éves esztergomi lakos kapta. Különdíjat adott át a zsűri tagja, Zágorec-Csuka Judit költőnő is saját dedikált műveiből Bohák Anikó 50 éves érsekkétyi versenyzőnek. További jutalmak is gazdára találtak: a zsűri Jobák Mária 91 éves (!) budapesti, Hernádi László Mihály 71 éves pécsi, és Pugner Ferenc 69 éves dorogi versmondókat tartotta érdemesnek a Szentgyörgymezei Olvasókör által felajánlott ajándékokra.
A könyvtár minden esztendőben gondot fordított arra, hogy senki se menjen el üres kézzel, hisz a résztvevők esetenként fárasztó utazást vállalva érkeztek az alkalomra hozzánk. Lelkesedésük, elkötelezettségük a versek, a magyar költészet iránt őszinte elismerést érdemel. Mindannyian kaptak egy emléklapot és egy szerény könyv-ajándékot. Őszinte köszönetet ér-demelt természetesen Bács Ferenc, a zsűri örökös elnöke, és tagjai: Durzák Anna, tanár, elő-adóművész, Pásztó András, az esztergomi temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium és Kollégi-um tanára és amatőrszínpadának vezetője és Zágorec-Csuka Judit költő, könyvtáros is, vala-mint a rendezvény háziasszonya, Kemenczki Edina, a Kék Duna Rádió volt munkatársa.
És, annak ellenére, hogy az alkalom minden esetben az NKA támogatásával kerül meg-rendezésre, sosem felejtkezünk el a minket kezdetektől önzetlenül és lelkesen segítő esztergo-mi kisvállalkozókról sem, akiknek neve igazgatóasszony zárómondataiban hálával került meg-említésre.
Végezetül had idézzem a hetedik évfordulóhoz egy ismerősöm néhány gondolatát: „Költészet? Vers? Líra?– mosolyogni, nevetni való fogalmak manapság. A vers ma korszerűt-len. Nem kifizetődő. Verset írni: ostobaság. Verset olvasni: szentimentális szépelgés. A versek szeretete nem laktat jól. Nem lesz olcsóbb tőle a kenyér és a benzin, vagy kövérebb a bank-számlánk. A versek nem adnak eligazítást a mindennapi élet kemény elvárásai között. Nem tud velük mit kezdeni a piacgazdaság. Nem tudomány, nem fegyver, nem törvény. Csak egy ember lírai kitárulkozása. A szó művészete. Semmi több.
Illetve talán mégis. A vers a történelem folyamán olykor világokat változtatott meg. Gondoljunk csak a Marseillaise-re. Vagy Petőfi Nemzeti dalára. Börtönlakók, hadifoglyok, Don partján harcolt, s még élő öreg katonák a megmondhatói: hány és hány embert mentett meg a teljes testilelki összeomlástól, öngyilkosságtól, megőrüléstől egyetlen vers, vagy annak akárcsak néhány sora. De eltekintve a szélsőséges élethelyzetektől, mindig szükségünk volt, van és lesz a szív hangjaira. A vers: legmélyebb emberségünk. Soha ne legyen olyan kor, amely csak az üzletet tartja szem előtt, csupán a haszon az egyedüli mozgatója!”

Várady Eszter